Kezdőlap » Interjú Balogh Anikóval
2010. September 10. - Friday- Nikolett és Hunor napja van.
Magyar Teleház Szövetség

Interjú Balogh Anikóval

 FH: Nemrég jól megérdemelten kitüntetést kaptál  hogyan kerültél kapcsolatba és mikor a teleházakkal?

BA:Köszönöm, hogy így gondolod!

1998-ben pályaelhagyó szülésznőként a Pécsi Regionális Munkaerő Képző Központ szervezésében jártam egy középfokú nonprofit ügyintéző tanfolyamra, ahol a nonprofit menedzsment  előadónk Dr. Pavluska Valéria mutatta be a civil alapon szerveződő „intézményszerűen” működő teleházakat, hozva szűk pátriánk két jó példáját a bükkösdi és az alsómocsoládi Teleházat. Nagyon izgalmasnak találtam ezeket a szolgáltató helyeket egyrészt azért, mert általában elzárt, hátrányos helyzetű kistelepüléseken működnek, másrészt, mert civil értékek jelentik az alapját. 1990 nyara már Alsómocsoládon talált, ahol a 2*2 hónapos szakmai gyakorlatomat kezdtem meg, majd fejeztem be. Folytatásképpen 2000-ben már főállású munkatársként igyekeztem fenntarthatóvá tenni és fejleszteni az alsómocsoládi Teleház szolgáltatásait.

FH: Mit tartottál akkor fontosan ebben a mozgalomban a kezdetekkor és milyen szerepet tartasz fontosnak a teleháznak ill. menedzsereinek, mozgatóinak (magadnak!) ma,  a XXI. században?
 
BA: 1999-ben és a mai napon is a legfontosabb célnak a befogadó települések, közösségek hátrányainak lefaragását, az esély teremtést és az esélyekkel élni tudás készségének fejlesztését tartom.  A teleház (az informatika) számomra  eszköz melyet a lokális közösség igényei formálnak, a rárakodó szolgáltatásokkal tesznek hatékonnyá, életképessé, fenntarthatóvá. Ez folyamatos készenlétet, tanulást, nagyfokú innovativitást és kreativitást követel a működtetőtől, ugyanakkor rendkívül izgalmas, új és új kihívásokkal teli, megunhatatlan hivatást teremt. Az az ember képes elköteleződni a teleház mozgalom iránt, aki közösségi ember, aki képes a saját boldogulása elé helyezni települése, közössége érdekeit. Szerencsére sok „szent őrült él” ebben az országban, akik számomra is jó példát mutatnak a mindennapokban!
FH: Milyen szolgáltatásai voltak a kezdetekkor és vannak most, az alsómocsoládi  teleháznak?
 

BA: Kezdetben a szolgáltatások a közművelődés és szociális feladatellátás hiányosságait igyekeztek pótolni, valamint az informatika az internet adta lehetőségekre hívták fel a figyelmet, készítették fel ezen eszközök használatára a helyi, elsősorban aktív korú lakosokat.

Ma ugyanúgy szervezünk szoftver-üzemeltető tanfolyamokat, internet klubokat,  mint régen, de már van energiánk és tudásunk arra is, hogy az aktív korú lakosságon túl a szépkorúakat is megszólítsuk, így már 20 szépkorú lakosunk is rendelkezik középfokú szoftverüzemeltető képesítéssel. A közművelődés fókuszban maradt, rendszeresek a hagyományőrző, az ismeretterjesztő, a szabadidő hasznos eltöltését célzó vagy éppen az egészséges életmódot népszerűsítő programjaink. A település életének szerves részévé vált a Falunap és Szüreti Fesztivál, és marad energiánk más területeket megcélzó konferenciák szervezésére is, mint a falugondnokokat és vidékfejlesztőket fókuszba helyező Kemény Bertalan Díjátadó ünnepség. Működtetjük a helyi könyvtárat, koordináljuk a 13 civil szervezet munkáját, működtetünk Ifjúsági Információs Pontot, Foglalkoztatási Információs Pontot és jelentős sikereket érünk el a település és vidékfejlesztés terén, jelzi ezt már 2 lezárt LEADER Vidékfejlesztési Terv, melyben a teleházat fenntartó „Mocsolád-Civilház” Nonprofit Kft töltötte be a gesztor szerepét, számos civil társadalom fejlesztő programot terveztünk és menedzseltünk a vidékfejlesztési programokhoz hasonlóan a  Sásdi Kistérség 27 települését megcélozva. A szociális szolgáltatások szervezését átadtuk az időközben a közreműködésünkkel megpályázott és létrehozott Őszi Fény Integrált Szociális Intézménynek, helyette az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér életre hívását és példa értékű működtetését tűztük a zászlónkra. Mindeközben természetesen továbbra is biztosítjuk az irodatechnikai szolgáltatásainkat, a lakosság, a vállalkozók és civilek közhasznú információkkal való ellátását, a pályázatfigyelési és írási szolgálatunkat és az e-közigazgatás lehetőségeihez való hozzáférést biztosító ügysegéd szolgálatunkat immáron kistérségi szinten.

FH: Tíz magyarországi település közül a Dél-Dunántúli teleházas kistelepülés, a mindössze 362 lakost számláló Alsómocsolád község első helyezést ért el. A versenyt a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium együttesen hirdette meg a Magyarországi Falumegújítási Díj 2009. pályázatot „Új energiák egy erős közösségért” mottóval. A minapi hír is jól mutatja, hogy példaértékű és európai szinten is egyedülálló az alsómocsoládi csoda, amit a falu fejlesztésével és a közösségek életre hívásával és a pezsgő élet megalkotásával véghezvittetek. KÉrlek, mesélj erről a változásról a saját szempontodból, ill. a teleház szerepéről ebben!

BA: A díj 20 év előbb az adódó lehetőségeket kihasználó, majd néhány év alatt nagyon is tudatossá váló fejlesztésének megkoronázása. Alsómocsolád település vezetése fiatalos, dinamikus, a lehetőségekkel hatékonyan élni tudó vezetés. Mind a szemlélete, mind a bevett gyakorlata támogatta a Teleház közösségfejlesztési, koordinációs, gyakran projektgazda szerepének kiteljesedését. A teleház a fejlesztési folyamatokban humán és infrastrukturális bázist egyaránt biztosít, ezen túl ellátja a külső és belső PR-ból, településmarketingből adódó feladatokat- sajtó kapcsolatokat tart fent, honlapot, Hírlevelet üzemeltet stb.

FH: Milyen projektekben veszel részt Te jelenleg ill. az alsómocsoládi valamint a  régiós teleházak?

BA: Jelenleg fut ifjúsági közösségfejlesztő, egészségnevelő, olvasásnépszerűsítő projectünk, bedolgozunk az Önkormányzat egész kistérségünket megcélzó projectiroda létrehozását célzó TÁMOP pályázatába, régiós szinten pedig élő kapcsolatokat és regionális adatbázist hozunk létre a környezetvédelemben élen járó Zöld Híd Alapítvánnyal, valamint az IKSZT szolgáltatásaira igyekszünk felkészíteni a nyerteseket a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft-vel és az általa működtetett Tett-Hely Hálózattal karöltve. 

FH: Hogyan látod a régiós teleházak összefogottságát, közösségi életét, és milyen szerepe lehet a dél-dunántúli régiós teleházaknak a közeli és távoli jövőben?

BA: A teleházas közösségi élet hullámzó.

Azok a teleházas szervezetek – az aprófalvas település szerkezetű Dél-Dunántúlon számos -  akiknek lehetősége nyílt pályamunka benyújtására az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek létrehozását célzó kiírásra jelenleg ennek, a méreteiben és szakmai követelményeiben is minden eddigit többszörösen meghaladó fejlesztésnek az árnyékában élnek, a teleházas közösségre nemigen marad energiájuk.  Ebben a munkában igyekszünk módszertani anyagokkal, gyakorlati jó tanácsokkal, és egy ifjúsági mentorhálózat létrehozásával segíteni Őket. Képzőnapjainkon azért szép számmal (34 fő) jelentek meg, persze belecsempésztük ügyesen a tematikába a majd mindenkit érdeklő IKSZT ügyét is. Nagyon bízunk benne, hogy a késő őszi, a tagozat fennállásának 10. évfordulóját ünneplő konferenciánkon már a beruházási részen túljutva, sok-sok  megkönnyebbült dél-dunántúli teleházas ünnepel majd együtt!

A jövőben ezeknek az integrált szolgáltató terek megnyitása alaposan át fogja rajzolni- a Dél-Dunántúlon különösen- a szolgáltatásokat nyújtó közösségi helyek térképét. Láttunk a múltban már Életházakat, megkezdték a működésüket a Gyerekházak, együtt gondolkodunk és tevékenykedünk az ifjúsági információs pontok hálózatával, az Esélyek Háza próbálkozik vidéki esély pontok életre hívásával, de a mienkhez hasonló komplex szolgáltatást nyújtó végpontokból álló hálózat még nem jött létre ezelőtt. Szerintem ez felpezsdíti a teleházas közösségi életet is,  új emberek, új gondolatok és az alap értékeinkkel fertőzni képes régiek csakis pozitív egyveleget alkothatnak!

FH: Milyen problémák foglalkoztatnak teleházas szakemberként, és hogyan látod a megoldásokat?

BA: Az alap probléma 10 éve és mai is a fenntarthatóság kérdése. Mindenki nagyon üdvözli a munkánkat, nagyra is értékelik, szeretnek is élni az általunk megteremtett lehetőségekkel, de sajnos nem, mint szolgáltatás vásárlók. A megoldás sem új. A folyamatos megújulás a felkészültség, sokoldalúság, rugalmasság,  minden lehetőség - kicsi és nagy egyaránt - megragadása.

FH: Oktatóként, trénerként, közösséfejlesztőként, projektmenedzserként már megismerhettünk, most még ehhez kapcsolódóan milyen terveid vannak a közeli és a távoli jövőben?

BA: Az IKSZT menedzselése, megvalósítása és a regionális felkészülés engem is alaposan lefoglal, így sajnos az általam imádott oktatásra , trénrekedésre nagyon kevés időm marad. Ebben a szegmensben elsősorban a kistérség fiataljai számára tartok  Én,- és szociális kompetencia fejlesztő tréningeket, tolerancia és képzőtáborokat. A közösségfejlesztés az életem része. Ezt háttérbe szorítani nem lehet, így az estéimet, hétvégéimet többnyire az alsómocsoládi civilek, fiatalok társaságában töltöm J.

FH: Magánemberként egy tinédzser fiú anyukája vagy, társad Csillik László. Mesélnél róluk, mit kell tudnunk róluk, hisz egy ilyen sikeres nő mögött kell, hogy legyen egy sikeres család:):) Ha nem szeretnél, nem is kérdeztem, jogodban áll hallgatni:))

BA: Nagyon szívesen mesélek róluk, hiszen számomra Ők a legfontosabbak a világon, és az sem utolsó dolog, hogy nélkülük nem tudnék a hivatásomnak élni.

A kisfiamnak egyaránt csilingel a neve  (Csillik Ricsi csupa i-vel J) és a nevetése is, nagyon vidám kis fickó, boldoggá tesz az, hogy két éve Én lehetek a mamája. A számítógép és az internet az életének fontos része, az sem titok, hogy Vele ismerkedtem meg egy Online játékban, majd rajta keresztül Édesapjával Lacival, akivel  barátkozni szerettünk volna, de már az első találkozásunkkor nyilvánvalóvá vált, hogy ez szerelem. Ricsi és a Párom nem csak otthon a családi életben, de a munkámban is a legnagyobb támogatóim! Laci  bevonódott a tervezési, fejlesztési folyamatokba, a helyi gyermek,-és ifjúsági önkormányzat talán legelkötelezettebb felnőtt segítője és már aktív polgárőr is. Ricsi igazi kis művházas gyerek, minden műsorban szerepel, minden versenyen indul, minden kiránduláson részt vesz, hogy minél több időt tölthessünk együtt.  A szeretetük és türelmük sok nehézségen átsegít! Köszönöm ezt nekik ezúton is!

 

FacebookIWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőTwitter

Add your comment

Your name:
Subject:
Comment:

Keresés


EDUCATION AND CULTURE LOGO WEB