Hogyan juthatunk kedvezményesen Microsoft szoftverekhez?
Írta: Fülöp Hajnalka | 2009. november 25. szerda, 07:32
"korlátlan lehetőségek"- ez a beszédes cím nagyon is illik a Civiltech-programra!Erről meggyőződhettünk, mikor a Magyar Teleház Szövetség képviselőjén kivül további embertömeg ismerkedhetett meg azokkal az évek óta működő, vagy újonnan elérhető kedvezményes szoftver-igénylési lehetőségekkel, amelyeket a Microsoft biztosít a non-profit szervezetek számára. Közel egy hónapja történt, hogy 2009.október 27-én a civil szervezetek, köztük . Az érdeklődést jól mutatta, hogy a közel 120 alapítvány és egyesület vezetői mellett a kormányzat képviselői is részt vettek az egész napos eseményen. A programban számos megvalósult projektről és a civil szervezetek munkáját támogató kezdeményezésről számoltak be az előadók. Bemutatták Windows 7 újdonságait is � az új operációs rendszer legizgalmasabb szolgáltatásainak felsorolását követően nagy érdeklődés kísérte az alapszoftver ingyenes vagy kedvezményes elérhetőségével, illetve az új funkciók és akadálymentes funkciók oktatásával kapcsolatos tájékoztatót.
Porkoláb Anikó, a Nonprofit Információs Központ, NIOk munkatársa számolt be a 2007 óta futó CivilTEch programról. Ennek keretében szoftvereket és hardwereket adományoz civil szervezeteknek, megfelelő feltételek megléte esetén a Microsoft és a Cisco.A programon keresztül eddig 170 civil szervezet 150 millió forint értékben jutott adományhoz. A program ill. az igénylés részleteiről ld. csatolt linken!
Az előadáson szó volt még az Infórum által készített 30 részes, egyenként 5-7 perces filmetűdökről is, mely GYerekjáték az internet címmel mutatja be a számítógép és internet használat alapjait. Érdekesség, hogy gyerekek tanítják nagyszüleiket, életszerű körülmények között. Az Infórum honlapjáról is letölthető filmeket a teleházak számára is ajánlotta Dombi Gábor, az Infórum főtitkára.
További előadásokat hallhattunk a portugálisai digitális esélyegyenlőség növelő intézkedések egész gazdaságot helyre billentő megoldaásairól és a biztonságos internetezésről. A csatolt anyagokban minden részlet megtalálható.
Fotó: a budapesti ELTE Gólyavárában tartott rendezvényen fogyatékkal élők is részt vehettek. by Farkas Boglárka
Kapcsolódó linkek:
Kapcsolódó dokumentumok:
letöltés: Beszamolo_Civil_naprol_nemeskeriklara.doc (25 kb) »
letöltés: Microsoftcivilnap_szilagyibernadettPRcikk2009okt29.doc (41 kb) »









