Kis falvak, nagy pénz, szélessávú internet- mi lesz ebbőL?
Írta: Fülöp Hajnalka | 2010. március 02. kedd, 11:33
Többszáz, zömében aprófalunak számító települést érint az alábbi hír, miszerint megabites, szélessávú internetelérést építenének ki az állami támogatásból, azokban a kisfalvakban, ahol ez eddig üzletileg nem kifizetődő,ezért nem működött.Elrendelte a kormány a Nemzeti Digitális Közmű (NDK) projekt megvalósítását, amelynek köszönhetően Magyarország összes településén 6 és 10 megabites internet lesz elérhető.
Baja Ferenc infokommunikációért felelős kormánybiztos pénteken bejelentette, hogy a kormány elrendeli a Nemzeti Digitális Közmű megvalósítását. A 100 milliárd forintos beruházásra vonatkozó kormányrendelet pontos szövegét csatolom.
A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta, hogy az Európai Unió befogadhatóvá nyilvánította az NDK projektet, így megkezdődhet az előkészítése.
A projekt megvalósításának pontos költsége még nem nyilvános, a MeH szerint 100 milliárd forint nagyságrendű összeggel kell számolni. Baja Ferenc az Indexnek elmondta, hogy ha továbbviszik az NDK-projektet, és az év végéig megszületik minden magyar és uniós döntés (például arról, hogy milyen és mekkora EU-s támogatásokat lehet erre lehívni), akkor feszített tempóben két éven belül megvalósítható az országos infrastruktúra kiépítése.
Most körülbelül ezer település nincs lefedve szélessávval, és az NDK kizárólag ezekre fókuszál, mondta Baja Ferenc. A projekt keretében csak az alaphálózatot építenék ki, amelyre csatlakoznak a helyi szolgáltatók, és kábelen, telefonvonalon, vagy bármilyen más technológiával elindíthatják a szolgáltatásukat.
Baja Ferenc hozzátette, hogy az NDK ötpárti egyetértéssel és a piaci szereplők egyhangú támogatásával valósulhat meg.
Egyébként a péntek délutáni, mindössze néhány újságíró érdeklődését felkeltető, rendkívüliként beharangozott tájékoztatót azért tartotta Baja, hogy bejelentse: a most megjelent Magyar Közlönyben a kormány elrendelte a Nemzeti Digitális Közmű (NDK) megvalósítását. Erre a döntésre azért volt szükség, mert az európai uniós eljárások során lezárult az úgynevezett pre-notifikációs szakasz, és az EU befogadhatónak nyilvánította a magyarországi digitális közmű projektet.
- Ahhoz, hogy a szükséges lépések megvalósulhassanak, sok hónapos munkára van még szükség, a notifikáció és az operatív programok átalakítását kötődően. Hogy Magyarország ne szenvedjen időhátrányt a digitális szakadék elleni lépések megvalósításában és az infrastrukturális háttér minél hamarabb kiépülhessen, arról születetett döntés, hogy az EU-notifikációhoz szükséges és az operatív programok átalakítását igénylő előkészítő, stratégiai intézkedéseket még ez a kormány végezze el. Mindezt azért, hogy a következő kabinet bármiféle időveszteség nélkül tudja megvalósítani a digitális közművet és az uniós forrásokat Magyarország IT fejlesztéséhez kötődően hozzáférhetővé tegye – húzta alá Baja.
A jelenlegi kormánydöntést egy átfogó vita előzte meg a parlament infokommunikációs albizottságában, ahol ezt a koncepciót teljes konszenzus övezte, valamint a társadalmi, piaci szereplők (például a Magyar Telekom, az Invitel, az IVSZ és az Inforum) is egyetértettek – mondta.
- Magyarország számára létszükséglet ez az infrastruktúra, de hasonló példák nemzetközi szinten is mutatják, hogy a fehér foltok internetes lefedését kiemelt uniós feladatnak kell tekinteni. Hazánk számára a különböző EU irányelvek nem csak lehetővé teszik, de bizonyos értelemben még kötelezővé is, hogy az internetet az elmaradottabb térségekben élők számára is elvigyük – hangoztatta az infokommunikációs kormánybiztos.
Baja Ferenc hozzátette: sem a jelenlegi, sem a következő kormánynak önmagában annyi forrása vélhetően nem lesz, hogy nélkülözhetné az EU támogatását. Egyébként körülbelül 100 milliárd forintos projektről van szó, de a részletekről majd csak a következő kormány dönthet, és a pontos támogatási összeget sok minden meghatározza. Újságírói kérdésre válaszolva Baja Ferenc azt is mondta, hogy körülbelül egy évet vesz igénybe, amíg a szükséges döntések az Európai Unióban Magyarországgal együtt megszületnek, és ha a források rendelkezésre állnak, viszonylag rövid idő alatt a megvalósítás is megtörténhet. A megvalósítás technikai részleteiről viszont már nem a mostani kormány kíván dönteni, inkább csak általános elveket, például a versenysemlegességet fogalmazzák meg.
Kapcsolódó dokumentumok:
letöltés: nemzetidigitaliskozmukormanyrendele2010februar26.doc (25 kb) »









