TÁMOP Infokoalíció
Kapcsolódó link: www.nfu.hu
Több ezer új „nyitott ház, ahol szembe jön az információ”
A Magyar Teleház Szövetség és a HAYICO (Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége) egy TÁMOP pályázat keretében Infokoalíció néven egy közös projekten dolgozik 2009 eleje óta.
Ma, amikor majd minden 5000 fő alatti településen ismerősen cseng a különben meglehetősen furcsa „IKSZT (Integrált Közösségi Szolgáltató Tér)” elnevezés -, talán többeket érdekelhet, hogy miről is szól ez az Infokoalíció projekt, és mi köze ennek az IKSZT-khez és a teleházakhoz.
Kezdjük azzal, hogy mi is az az IKSZT? Egy nyitott hely, ahol szembe jön az információ – foglalta össze a legutóbbi MTSZ konferencián, 2009. májusában Csillebércen Beke Márton,az Infokoalicíó projektben résztvevő HROD szakmai igazgatója. A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium 30 milliárd forintos keretből írt ki pályázatot, melyen az egyes kistelepülések akár 50 millió forintot is nyerhetnek ilyen szolgáltató helyek létrehozására (beruházására) és működtetésére.,
Az IKSZT egy olyan komplex, kistelepülési szolgáltató hely, melyben a kistelepüléseken több régi és új szolgáltatás egymás mellett kaphat helyet, mint pl.: könyvtár, művelődési ház, teleház, ifjúságfejlesztés, információ szolgáltatás, tanoda, foglalkoztatási információs pont, stb. Sok településen ez már – sokszor a szűkös források kényszerűsége miatt – régebb óta működik, ám több száz hely most kap arra esélyt, hogy ilyet alakítson ki.
A Magyar Teleház Szövetség, a hozzá tartozó 360 teleházzal az országban az egyik legnagyobb közösségi hozzáférési pontokat tömörítő civil hálózat, mely egyik alakítója, és a teleházak révén pedig egyik szolgáltatója is ennek a kezdeményezésnek. A HAYICO-val közös Infokoalíció projektet egy kutatással kezdték, melyben feltérképezték a korábban – sokszor párhuzamosan - létrehozott, majd sok esetben magukra hagyott – közösségi hozzáférési helyeket: foglalkoztatási információs pontokat, ifjúsági információs pontokat, ifjúsági irodákat, teleházakat, eMagyarország pontokat, KIHOP-okat, művelődési intézményeket. A projekt tervezői kiemelten fontosnak tartják, hogy a létrejövő intézmények működését egy ún. Módszertani Központ segítse, koordinálja. Ilyet tervez létrehozni a pályázat kiírója, ill. annak háttérintézménye, a FVM VKSZI is.
Ehhez pedig az szükséges, hogy a szakmai és módszertani anyagok, képzések és egyéb támogató rendszerek létrehozásában azok a szolgáltatók vegyenek részt, akiknek a szolgáltatásait fogják majd ezek az IKSZT-k végezni. Hiszen egy több éve működő teleház jó eséllyel tudja azt, hogy hogyan lehet sikeresen teleházat működtetni – és valószínűleg azt is, hogy hogyan nem lehet működtetni -, és ugyanez elmondható egy évek óta működő ifjúsági irodáról vagy foglalkoztatási információs pontról is.A Magyar Teleház Szövetség és a HAYICO (Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége) egy TÁMOP pályázat keretében Infokoalíció néven egy közös projekten dolgozik 2009 eleje óta.
Ma, amikor majd minden 5000 fő alatti településen ismerősen cseng a különben meglehetősen furcsa „IKSZT (Integrált Közösségi Szolgáltató Tér)” elnevezés -, talán többeket érdekelhet, hogy miről is szól ez az Infokoalíció projekt, és mi köze ennek az IKSZT-khez és a teleházakhoz.
Kezdjük azzal, hogy mi is az az IKSZT? Egy nyitott hely, ahol szembe jön az információ – foglalta össze a legutóbbi MTSZ konferencián, 2009. májusában Csillebércen Beke Márton,az Infokoalicíó projektben résztvevő HROD szakmai igazgatója. A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium 30 milliárd forintos keretből írt ki pályázatot, melyen az egyes kistelepülések akár 50 millió forintot is nyerhetnek ilyen szolgáltató helyek létrehozására (beruházására) és működtetésére.,
Az IKSZT egy olyan komplex, kistelepülési szolgáltató hely, melyben a kistelepüléseken több régi és új szolgáltatás egymás mellett kaphat helyet, mint pl.: könyvtár, művelődési ház, teleház, ifjúságfejlesztés, információ szolgáltatás, tanoda, foglalkoztatási információs pont, stb. Sok településen ez már – sokszor a szűkös források kényszerűsége miatt – régebb óta működik, ám több száz hely most kap arra esélyt, hogy ilyet alakítson ki.
A Magyar Teleház Szövetség, a hozzá tartozó 360 teleházzal az országban az egyik legnagyobb közösségi hozzáférési pontokat tömörítő civil hálózat, mely egyik alakítója, és a teleházak révén pedig egyik szolgáltatója is ennek a kezdeményezésnek. A HAYICO-val közös Infokoalíció projektet egy kutatással kezdték, melyben feltérképezték a korábban – sokszor párhuzamosan - létrehozott, majd sok esetben magukra hagyott – közösségi hozzáférési helyeket: foglalkoztatási információs pontokat, ifjúsági információs pontokat, ifjúsági irodákat, teleházakat, eMagyarország pontokat, KIHOP-okat, művelődési intézményeket. A projekt tervezői kiemelten fontosnak tartják, hogy a létrejövő intézmények működését egy ún. Módszertani Központ segítse, koordinálja. Ilyet tervez létrehozni a pályázat kiírója, ill. annak háttérintézménye, a FVM VKSZI is.
Ehhez pedig az szükséges, hogy a szakmai és módszertani anyagok, képzések és egyéb támogató rendszerek létrehozásában azok a szolgáltatók vegyenek részt, akiknek a szolgáltatásait fogják majd ezek az IKSZT-k végezni. Hiszen egy több éve működő teleház jó eséllyel tudja azt, hogy hogyan lehet sikeresen teleházat működtetni – és valószínűleg azt is, hogy hogyan nem lehet működtetni -, és ugyanez elmondható egy évek óta működő ifjúsági irodáról vagy foglalkoztatási információs pontról is.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális alap társfinanszírozásával valósult meg.
Kapcsolódó videó:
Tananyagok:
Kutatási anyagok:
- Infokoalíció cél és érdekeltségi térkép, kutatási jelentés
- Infokoalíció kutatatás összegzés
- Infokoalíció képviseleti helyek
- Szakmai stratégiai terv
- Szolgáltatási minimumok, protokollok
- Teleház szervezetfejlesztési terv
Műhelyek anyagai:
- Negyedik műhely
- Harmadik műhely MMIK bemutatás
- Második műhely NIIDA infokoalíció
- Második műhely Mobilitás, mint képzőintézmény
- Második műhely Infokoalíció jegyzőkönyv
- Első műhely Infokoalíció rövid bemutatás
- Első műhely Infokoalíció jegyzőkönyv
- Első műhely IKSZT módszerközpont prezentáció
Archív sajtómegjelenések:









